Job 3–41

3. Rész

Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

És szóla Jób, és monda:

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

4. Rész

És felele a témáni Elifáz, és monda:

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?

Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

5. Rész

Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?

Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyût pedig buzgóság veszti el.

Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.

Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse õket.

A mit learatnak néki, az éhezõ eszi meg, a töviskerítésbõl is elviszi azt, kincseiket tõrvetõk nyelik el.

Mert nem porból támad a veszedelem s nem földbõl sarjad a nyomorúság!

Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.

Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.

A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat mûvel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

A ki esõt ad a földnek színére, és a mezõkre vizet bocsát.

Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.

A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék

A ki megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.

Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.

A ki megszabadítja a fegyvertõl, az õ szájoktól, és az erõsnek kezébõl a szegényt;

Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az õ száját.

Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!

Mert õ megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.

Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektõl.

A nyelvek ostora elõl rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.

A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.

Mert a mezõn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.

Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.

Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezõn a fû.

Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.

Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.

6. Rész

Jób pedig felele, és monda:

Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?

Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!

Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?

Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!

A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét

Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.

Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.

Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!

Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

7. Rész

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Utálom! Nem akarok örökké élni Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

És…