Psalm 138–145

138. Zsoltár

Dávidé.

Magasztallak téged teljes szívembõl; énekkel áldlak az istenek elõtt.

Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet.

Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erõ [támadt.]

Magasztal téged, Uram, e földnek minden királya, mikor meghallják szádnak beszédeit,

És énekelnek az Úrnak útairól, mert nagy az Úr dicsõsége!

Noha felséges az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.

Ha nyomorúságban vergõdöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.

Elvégzi értem az Úr. Uram, a te kegyelmed örökkévaló: ne hagyd el a te kezeidnek alkotásait!

139. Zsoltár

Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.

Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!

A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.

Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!

140. Zsoltár

Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.

Szabadíts meg engem, Uram, a gonosz embertõl; a zsarnok férfitól védj meg engemet!

A kik gonoszt gondolnak szívökben, [és] minden nap háborút kezdenek.

Nyelvöket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela.

Ments meg, oh Uram, a gonosz kezétõl; a zsarnok férfitól védj meg engemet! A kik megejteni szándékoznak lépéseimet.

Tõrt hánytak elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére, hurkokat vetettek elém! Szela.

Mondám az Úrnak: Istenem vagy te! Hallgasd meg Uram könyörgésem szavát!

Én Uram, Istenem, szabadításom ereje: fedezd be fejemet a háború napján!

Ne add meg Uram, a mit a gonosz kíván; rossz szándékát ne segítsd elõ, mert felfuvalkodik! Szela.

A körültem ólálkodóknak fejét borítsa be ajkaiknak átka.

Eleven szenek hulljanak reájok; tûzbe vesse õket, örvényekbe, fel ne keljenek!

A nyelves ember meg ne maradjon e földön; a zsarnok embert ûzze a veszedelem, míg nyaka szakad.

Tudom, hogy felfogja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát.