Matthew 26:50–27:50

Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél? Akkor hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák õt.

És ímé egyik azok közül, a kik a Jézussal valának, kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a fõpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét.

Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.

Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?

De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?

Ugyanekkor monda Jézus a sokaságnak: Mint valami latorra, úgy jöttetek fegyverekkel és fustélyokkal, hogy megfogjatok engem? Naponként nálatok ültem, tanítván a templomban, és nem fogtatok meg engem.

Mindez pedig azért lõn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák õt a tanítványok mind, és elfutának.

Amazok pedig megfogván Jézust, vivék Kajafáshoz, a fõpaphoz, a hol az írástudók és a vének egybegyûltek vala.

Péter pedig követi vala õt távolról egész a fõpap pitvaráig; és bemenvén, ott ül vala a szolgákkal, hogy lássa a végét.

A fõpapok pedig és a vének és az egész tanács hamis bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék õt;

És nem találának. És noha sok hamis tanú jött vala elõ, még sem találának. Utoljára pedig elõjövén két hamis tanú,

Monda: Ez azt mondta: Leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt.

És fölkelvén a fõpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened?

Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a fõpap, monda néki: Az élõ Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?

Monda néki Jézus: Te mondád. Sõt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljõni az égnek felhõiben.

Ekkor a fõpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: Káromlást szólott. Mi szükségünk van még bizonyságokra? Ímé most hallottátok az õ káromlását.

Mit gondoltok? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra.

Akkor szemébe köpdösének és arczul csapdosák õt, némelyek pedig botokkal verék,

Mondván: Prófétáld meg nékünk Krisztus, kicsoda az, a ki üt téged?

Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.

Õ pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit beszélsz.

Mikor pedig kiméne a tornáczra meglátá õt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levõknek: Ez is a názáreti Jézussal vala.

És ismét megtagadá esküvéssel, hogy: Nem is ismerem ezt az embert.

Kevés idõ múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülök való vagy; hiszen a te beszéded is elárul téged.

Ekkor átkozódni és esküdözni kezde, hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólala.

És megemlékezék Péter a Jézus beszédérõl, ki ezt mondotta vala néki: Mielõtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra.

27. Rész

Mikor pedig reggel lõn, tanácsot tartának mind a fõpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy õt megöljék.

És megkötözvén õt, elvivék, és átadák õt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.

Akkor látván Júdás, a ki õt elárulá, hogy elítélték õt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a fõpapoknak és a véneknek,

Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.

Õ pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát.

A fõpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára.

Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetõnek.

Ezért hívják ezt a mezõt vérmezejének mind e mai napig.

Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részérõl megbecsültek,

És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem.

Jézus pedig ott álla a helytartó elõtt; és kérdezé õt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.

És mikor vádolák õt a fõpapok és a vének, semmit sem felele.

Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?

És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék.

Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.

Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.

Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?

Mert jól tudja vala, hogy irigységbõl adák õt kézbe.

A mint pedig õ az ítélõszékben ül vala, külde õ hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban õ miatta.

A fõpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettõ közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.

Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!

A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!

Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság elõtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétõl; ti lássátok!

És felelvén az egész nép, monda: Az õ vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.

Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az õrházba, és oda gyûjték hozzá az egész csapatot.

És levetkeztetvén õt, bíbor palástot adának reá.

És tövisbõl fonott koronát tõnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva elõtte, csúfolják vala õt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

És mikor megköpdösék õt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.

És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az õ maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék õt.

Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel, a kit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az õ keresztjét.

És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek,

Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni.

Minek utána pedig megfeszíték õt, eloszták az õ ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.

És leülvén, ott õrzik vala õt.

És feje fölé illeszték az õ kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.

Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felõl, és a másikat balkéz felõl.

Az arramenõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván.

És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl!

Hasonlóképen a fõpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:

Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, és majd hiszünk néki.

Bízott az Istenben; mentse meg most õt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.

A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.

Hat órától kezdve pedig sötétség lõn mind az egész földön, kilencz óráig.

Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?

Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.

És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot võn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tûzvén, inni ád vala néki.

A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljõ-é Illés, hogy megszabadítsa õt?

Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.