Proverbs 5–7

5. Rész

Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,

Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.

Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.

De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.

Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.

Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.

Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!

Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,

Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;

Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]

Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,

És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,

És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!

Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!

Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.

Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?

Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.

Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.

A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.

És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?

Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.

A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.

Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.

6. Rész

Fiam! ha kezes lettél a te barátodért, [és] kezedet adván, kötelezted magadat másért:

Szádnak beszédei által estél tõrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel.

Ezt míveld azért fiam, és mentsd ki magadat, mert a te felebarátodnak kezébe jutottál; eredj, alázd meg magadat, és kényszerítsd felebarátodat.

Még álmot se engedj szemeidnek, se szunnyadást szemöldökidnek,

Szabadítsd ki magadat, mint a zerge a [vadász] kezébõl, és mint a madár a madarásznak kezébõl.

Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az õ útait, és légy bölcs!

A kinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura,

Nyárban szerzi meg az õ kenyerét, aratáskor gyûjti eledelét.

Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból?

Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek;

Így jõ el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szûkölködésed, mint a paizsos férfiú!

Haszontalan ember, hamis férfiú, a ki álnok szájjal jár,

A ki hunyorgat szemeivel; lábaival is szól, és ujjaival jelt ád.

Álnokság van az õ szívében, gonoszt forral minden idõben, háborúságot indít

Annakokáért hirtelen eljõ az õ nyomorúsága, gyorsan megrontatik, s nem lesz gyógyulása.

E hat dolgot gyûlöli az Úr, és hét dolog útálat az õ lelkének:

A kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek,

Az álnok gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietséggel futó lábak,

A hazugságlehelõ hamis tanú, és a ki szerez háborúságokat az atyafiak között!

Õrizd meg, fiam, atyád parancsolatját, és anyád tanítását el ne hagyd.

Kösd azokat szívedre mindenkor, fûzd a nyakadba.

Valahová mégysz, vezérel téged, mikor aluszol, õriz téged, mikor felserkensz, beszélget te veled.

Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek úta a tanító-feddések.

Hogy a gonosz asszonytól téged megõrizzenek, az idegen asszony nyelvének hizelkedésétõl.

Ne kivánd az õ szépségét szivedben, és meg ne fogjon téged szemöldökeivel;

Mert a parázna asszony miatt [jut az ember] egy darab kenyérre, és [más] férfi felesége drága életet vadász!

Vehet-é valaki tüzet az õ kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének?

Vagy járhat-é valaki elevenszénen, hogy lábai meg ne égnének?

Így van, valaki bemegy felebarátjának feleségéhez, nem marad büntetlen, valaki illeti azt!

Nem útálják meg a lopót, ha lop az õ kivánságának betöltésére, mikor éhezik;

És ha rajta kapatik, hétannyit kell adnia, az õ házának minden marháját érette adhatja;

A ki pedig asszonynyal paráználkodik, bolond; a ki magát el akarja veszteni, az cselekszi ezt!

Vereséget és gyalázatot nyer, és az õ gyalázatja el nem töröltetik.

Mert a féltékenység a férfiú haragja, és nem cselekszik kegyelmességgel a bosszúállásnak napján.

Nem gondol semmi váltsággal, nem nyugszik meg rajta, még ha nagy sok ajándékot adsz is néki.

7. Rész

Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.

Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.

Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,

És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,

Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.

Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.

Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel

Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.

No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;

Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.

Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.