Hebrews 5–6

5. Rész

Mert minden fõpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten elõtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bûnökért,

A ki képes együttérezni a tudatlanokkal és tévelygõkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal.

És ezért köteles, miképen a népért, azonképen önmagáért is áldozni a bûnökért.

És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem a [kit] Isten hív el, miként Áront is.

Hasonnlóképen Krisztus sem maga dicsõítette meg magát azzal, hogy fõpap lett, hanem az, a ki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szûltelek téged.

Miképen másutt is mondja: Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint.

Ki az õ testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erõs kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani õt a halálból, és meghallgattatott az õ istenfélelméért,

Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet;

És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzõje lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek,

Neveztetvén az Istentõl Melkisédek rendje szerint való fõpapnak.

A kirõl nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra.

Mert noha ez idõ szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdõ elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre

Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:

Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.

6. Rész

Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekbõl való megtérésnek és az Istenben való hitnek,

A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.

És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.

Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit,

És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt.

Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esõt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért mûveltetik, áldást nyer Istentõl;

A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.

De ti felõletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyõzõdve, ha így szólunk is.

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.

Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.

Hogy ne legyetek restek, hanem követõi azoknak, a kik hit és békességes tûrés által öröklik az ígéreteket.

Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.

Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged

És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.

Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerõsítésül az eskü;

Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az õ végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,

Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,

Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,

A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való fõpap lett Melkisédek rendje szerint.