Psalm 22:1–18

Az éneklõmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára.

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.

Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.

Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol.

Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad õket.

Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.

De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.

A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:

Az Úrra bízta magát, mentse meg õt; szabadítsa meg õt, hiszen gyönyörködött benne!

Mert te hoztál ki engem az anyám méhébõl, [és ]biztattál engem anyámnak emlõin.

Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétõl fogva te voltál Istenem.

Ne légy messze tõlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen.

Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.

Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.

Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belsõ részeim között.

Erõm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet

Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.

Megszámlálhatnám minden csontomat, õk pedig csak néznek [s] bámulnak rám.