Isaiah 40–66

40. Rész

Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!

Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bûne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta õt az Úr keze minden bûneiért.

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!

Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.

És megjelenik az Úr dicsõsége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.

Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fû, és minden szépsége, mint a mezõ virága!

Megszáradt a fû, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fû a nép.

Megszáradt a fû, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!

Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!

Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte.

Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.

Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyõbe?

Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Õt, mint tanácsosa?

Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Õt, és tanítsa Õt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Õt az értelem útára?

Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyõben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl!

És a Libánon nem elég a tûzre, és vada sem elég az áldozatra.

Minden népek semmik Õ elõtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.

És kihez hasonlítjátok az Istent, és minõ képet készítetek Õ róla?

A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot [reá];

A ki szegény [ily] áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz.

Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitõl fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait?

Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák [elõtte,] ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;

Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja;

Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Õ csak rájok fuvall, és kiszáradnak és õket, mint polyvát, forgószél ragadja el:

Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.

Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Õ, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erõssége miatt egyetlen híjok sincsen.

Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!

Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!

Erõt ad a megfáradottnak, és az erõtlen erejét megsokasítja.

Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;

De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

41. Rész

Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erõt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe!

Ki támasztá fel [azt] keletrõl, a kit igazságban hív az õ lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülõ polyvát kézíve által!

Kergeti õket, békességgel vonul az úton, a melyen lábaival nem járt.

Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitõl fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az elsõ és utolsókkal is az vagyok én!

Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyûltek.

Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erõs!

És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapácscsal simító azt, a ki az ülõt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerõsíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon.

De te Izráel, én szolgám, Jákób, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;

Te, a kit én a föld utolsó részérõl hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak:

Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerõsítelek, sõt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.

Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, a kik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, a kik veled perlekednek.

Keresed õket és meg nem találod a veled versengõket; megsemmisülnek teljesen, a kik téged háborgatnak.

Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!

Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!

Ímé, én teszlek éles, új cséplõhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.

Te szórd, és a szél vigye el õket, és elszéleszsze õket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izráelnek Szentjében.

A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom õket, én, Izráel Istene, nem hagyom el õket.

Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.

A pusztában czédrust, akáczot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben cziprust, platánt, sudarczédrussal együtt,

Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt, és Izráel Szentje teremtette ezt!

Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elõ erõsségeiteket, így szól Jákób királya.

Adják elõ és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik elõször lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendõket tudassátok velünk!

Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkõzzünk és majd lássuk együtt!

Ímé, ti semmibõl valók vagytok, és dolgotok is semmibõl való; útálat az, a ki titeket szeret.

Feltámasztám északról, és eljött napkelet felõl; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa.

Ki jelenté meg ezt eleitõl fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem!

Sionnak elõször [én hirdetém,] ímé itt vannak [a tanúk,] és örömmondót adtam Jeruzsálemnek.

És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem õket és feleljenek nékem.

Ímé, mindnyájan semmik õk, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik.

42. Rész

Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.

Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.

Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.

Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsõségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielõtt meglennének, tudatom veletek.

Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kõsziklák lakói, a hegyeknek tetejérõl kiáltsanak.

Adják az Úrnak a dicsõséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

Az Úr, mint egy hõs kijõ, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sõt rivalg és ellenségein erõt vesz.

Régtõl fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülõ nõ nyögök, lihegek és fúvok!

Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fûvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.

Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsõségessé.

De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Õ törvényére?

Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de õ nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!

43. Rész

És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtõd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

Mikor vizen mégy át, én veled…