Luke 1:39–80

Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;

És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.

És lõn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az õ méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;

És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.

És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?

Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.

És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.

Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,

És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.

Mert reá tekintett az õ szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.

Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az õ neve!

És az õ irgalmassága nemzetségrõl nemzetségre [vagyon] azokon, a kik õt félik.

Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az õ szívök gondolatában felfuvalkodottakat.

Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.

Éhezõket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.

Felvevé Izráelnek, az õ szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az õ irgalmasságáról.

(A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az õ magva iránt mindörökké!

Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.

Erzsébetnek pedig betelék az õ szülésének ideje, és szûle fiat.

És meghallák az õ szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet cselekedett õ vele; és együtt örülének vele.

És lõn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az õ atyja nevérõl Zakariásnak akarák õt nevezni.

És felelvén az õ anyja, monda: Nem; hanem Jánosnak neveztessék.

És mondának néki: Senki sincs a te rokonságodban, a ki ezen a néven neveztetnék.

És intének az õ atyjának, hogy minek akarja neveztetni?

Az pedig táblát kérvén, ezt írá, mondván: János a neve. És elcsodálkozának mindnyájan.

És feloldódék az õ szája és nyelve azonnal, és szóla, áldván az Istent.

És félelem szállott minden õ szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok.

És szívökre vevék mindenek, a kik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekbõl? És az Úrnak keze vala õ vele.

És Zakariás, az õ atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:

Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az õ népét,

És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az õ gyermekének, Dávidnak házában,

A mint szólott az õ szent prófétáinak szája által, kik eleitõl fogva voltak,

Hogy a mi ellenségeinktõl megszabadít, és mindazoknak kezébõl, a kik minket gyûlölnek;

Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az õ szent szövetségérõl,

Az esküvésrõl, a melylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy õ megadja nékünk,

Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezébõl, félelem nélkül szolgáljunk néki.

Szentségben és igazságban õ elõtte a mi életünknek minden napjaiban.

Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr elõtt jársz, hogy az õ útait megkészítsed;

És az üdvösség ismeretére megtanítsad az õ népét, a bûnöknek bocsánatjában.

A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,

Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!

A kis gyermek pedig nevekedik és erõsödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, a melyen megmutatta magát az Izráelnek.