John 10:1–18

Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.

A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.

Ennek az ajtónálló [ajtót] nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti õket.

És mikor kiereszti az õ juhait, elõttök megy; és a juhok követik õt, mert ismerik az õ hangját.

Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.

Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de õk nem értették, mi az, a mit szól vala nékik.

Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.

Mindazok, a kik elõttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.

Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelõt talál

A tolvaj nem egyébért jõ, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bõvölködjenek.

Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.

A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jõni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.

A béres pedig [azért] fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.

Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem [is] ismernek az enyéim,

A miként ismer engem az Atya, és én [is] ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.

Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebbõl az akolból valók: azokat is elõ kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol [és] egy pásztor.

Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.

Senki sem veszi azt el én tõlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.