Job 38–41

38. Rész

Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélbõl és monda:

Ki az, a ki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?

Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem!

Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!

Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérõ zsinórt?

Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;

Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

És [kicsoda] zárta el ajtókkal a tengert, a mikor elõtünt, az anyaméhbõl kijött;

Mikor ruházatává a felhõt tevém, takarójául pedig a sürû homályt?

Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje:

És azt mondám: Eddig jõjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!

Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?

Hogy belefogózzék a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla.

Hogy átváltozzék mint a megpecsételt agyag, és elõálljon, mint egy ruhában.

Hogy a gonoszoktól elvétessék világosságuk, és a fölemelt kar összetöressék?

Eljutottál-é a tenger forrásáig, bejártad-é a mélységnek fenekét?

Megnyíltak-é néked a halálnak kapui; a halál árnyékának kapuit láttad-é?

Áttekintetted-é a föld szélességét, mondd meg, ha mindezt jól tudod?

Melyik út [visz] oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?

Hogy visszavinnéd azt az õ határába, és hogy megismernéd lakása útjait.

Tudod te ezt, hiszen már akkor megszülettél; napjaidnak száma nagy!

Eljutottál-é a hónak tárházához; vagy a jégesõnek tárházát láttad-é?

A mit fentartottam a szükség idejére, a harcz és háború napjára?

Melyik út [visz oda], a hol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?

Ki hasított nyílást a záporesõnek, és a mennydörgõ villámnak útat?

Hogy aláessék az ember nélkül való földre, a pusztaságra, holott senki sincsen;

Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot?

Van-é atyja az esõnek, és ki szülte a harmat cseppjeit?

Kinek méhébõl jött elõ a jég, és az ég daráját kicsoda szülte?

[Miként] rejtõznek el a vizek mintegy kõ [alá,] és [mint] zárul be a mély vizek színe?

Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é?

A hajnalcsillagot elõhozhatod-é az õ idejében, avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával együtt?

Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?

Felemelheted-é szavadat a felhõig, hogy a vizeknek bõsége beborítson téged?

Kibocsáthatod-é a villámokat, hogy elmenjenek, vagy mondják-é néked: Itt vagyunk?

Ki helyezett bölcseséget a setét felhõkbe, vagy a tüneményeknek ki adott értelmet?

Ki számlálta meg a bárányfelhõket bölcseséggel, és ki üríti ki az égnek tömlõit;

Mikor a por híg sárrá változik, és a göröngyök összetapadnak?

39. Rész

Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;

Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?

Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?

Tudod-é a kõszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?

Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?

[Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.

Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.

Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,

A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?

Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.

A hegyeken szedeget, az õ legelõjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.

Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?

Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?

Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?

Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérûdre betakarítja?

Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?

Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!

És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.

Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;

Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.

De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.

Te adsz-é erõt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?

Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicsõ, félelmetes!

[Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.

Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elõl;

Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:

Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.

A trombitaszóra nyerítéssel felel; messzirõl megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.

A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?

A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?