Lakozzanak benned menekültjeim, [és] Moábnak te légy oltalom a pusztító ellen! Mert vége a nyomorgatónak, megszünt a pusztítás, és elfogytak a földrõl a tapodók.

És [Isten] kegyelme megerõsített egy ülõszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresõje, igazság ismerõje.

Hallottuk volt Moáb kevélységét, a felettébb kevélyét, gõgjét, kevélységét, dühét, [és] üres kérkedését.

Ezért jajgatni fog Moáb Moábért, minden jajgatni fog, és nyögtök Kir- Háresethnek romjain egészen megtörve.

Mert Hesbon földei elhervadának, és Sibma szõlõjének drága vesszõit a népek fejedelmei levágták. Jáézerig értek azok, a pusztát bejárták, kacsai szétterjedtek, [és] a tengeren túlnyúltak.

Ezért siratom Jáézer siralmával Sibma szõlõjét, megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé, mert szüretedrõl és aratásodról a víg éneklés elmaradt.

Elvétetett a vígság és öröm a kertbõl, és a szõlõkben nem vígadnak [és] nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.

Ezért bensõm Moábért, mint a czitera sír, és szívem Kir-Heresért!

És lesz, hogy meg fog tetszeni, hogy Moáb a magaslaton elfáradt, és hogy templomába megy imádkozni, de nem mehet!

Ez a beszéd, a melyet szólott az Úr Moáb felõl már régen.

És most szól az Úr, mondván: Három esztendõ alatt, melyek, mint napszámos esztendõi, megaláztatik Moáb dicsõsége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erõtelen lészen.

Read in Logos

Public Domain