Luke 23:26–49

Mikor azért elvivék õt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezõrõl jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után.

Követé pedig õt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták õt.

Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon.

Mert ímé jõnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddõk, és a mely méhek nem szültek, és az emlõk, melyek nem szoptattak!

Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket!

Mert ha a zöldelõ fán ezt mívelik, mi esik a száraz [fán?]

Vivének pedig két másikat is, [két ]gonosztevõt õ vele, hogy megölessenek.

Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya [helyének] mondatik, ott megfeszíték õt és a gonosztevõket, egyiket jobbkéz felõl, a másikat balkéz felõl.

Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az õ ruháit, vetének reájok sorsot.

És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig õt a fõemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha õ a Krisztus, az Istennek ama választottja.

Csúfolák pedig õt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván õt.

És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak ama Királya, szabadítsd meg magadat!

Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betûkkel: Ez a zsidóknak ama Királya.

A felfüggesztett gonosztevõk közül pedig az egyik szidalmazá õt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!

Felelvén pedig a másik, megdorgálá õt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!

És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.

És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljõsz a te országodban!

És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.

Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lõn az egész tartományban mind kilencz órakorig.

És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.

És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe [teszem le] az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.

Látván pedig a százados, a mi történt, dicsõíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.

És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére.

Az õ ismerõsei pedig mind, és az asszonyok, a kik Galileából követék õt, távol állának, nézvén ezeket.