John 2–4

2. Rész

És harmadnapon menyegzõ lõn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja;

És Jézus is meghivaték az õ tanítványaival együtt a menyegzõbe.

És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.

Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.

Mond az õ anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.

Vala pedig ott hat kõveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.

Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.

És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a võlegényt,

És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel elõször, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.

Ezt az elsõ jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az õ dicsõségét; és hivének benne az õ tanítványai.

Azután leméne Kapernaumba, õ és az õ anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradának néhány napig,

Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.

És [ott] találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árúsait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala:

És kötélbõl ostort csinálván, kiûzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté;

És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává.

Megemlékezének pedig az õ tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem.

Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?

Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.

Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

Õ pedig az õ testének templomáról szól vala.

Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az õ tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az õ nevében, látván az õ jeleit, a melyeket cselekszik vala.

Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy õ ismeré mindnyájokat,

És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrõl; mert magától [is] tudta, mi volt az emberben.

3. Rész

Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók fõembere:

Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentõl jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.

Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az õ anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?

Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztõl és Lélektõl, nem mehet be az Isten országába.

A mi testtõl született, test az; és a mi Lélektõl született, lélek az.

Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.

A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jõ és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektõl született.

Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?

Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?

Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.

Ha a földiekrõl szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekrõl szólok néktek?

És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennybõl szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van.

És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.

Hogy valaki hiszen õ benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

A ki hiszen õ benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az õ cselekedeteik gonoszak valának.

Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyûlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az õ cselekedetei fel ne fedessenek;

A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az õ cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.

Ezután elméne Jézus az õ tanítványaival a Júdea földére; és ott idõzék velök, és keresztele.

János pedig szintén keresztel vala Énonban, Sálemhez közel, mert ott sok volt a víz. És oda járulának és megkeresztelkedének.

Mert János még nem vetteték a tömlöczbe.

Vetekedés támada azért a János tanítványai és a judeaiak között a mosakodás felõl.

És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester! A ki veled vala a Jordánon túl, a kirõl te bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki.

Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennybõl adatott néki.

Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy õ elõtte küldettem el.

A kinek jegyese van, võlegény az; a võlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja õt, örvendezve örül a võlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.

Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.

A ki felülrõl jött, feljebb való mindenkinél. A ki a földrõl való, földi az és földieket szól; a ki a mennybõl jött, feljebb való mindenkinél.

És arról tesz bizonyságot, a mit látott és hallott; és az õ bizonyságtételét senki sem fogadja be.

A ki az õ bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz.

Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.

Az Atya szereti a Fiút, és az õ kezébe adott mindent.

A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

4. Rész

Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János,

(Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai,)

Elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.

Samárián kell vala pedig általmennie.

Megy vala azért Samáriának Sikár nevû városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az õ fiának, Józsefnek.

Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.

Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!

Az õ tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.

Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tõlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.

Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és [hogy] ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna õt, és adott volna néked élõ vizet

Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élõ vizet?

Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebbõl ivott õ is, a fiai is és jószága is?

Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebbõl a vízbõl iszik, ismét megszomjúhozik:

Valaki pedig abból a vízbõl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õ benne.

Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jõjjek ide meríteni!

Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jõjj ide!

Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;

Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.

Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.

A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.

Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljõ az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.

De eljõ az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az õ imádóiul.

Az Isten lélek: és a kik õt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.

Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jõ (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljõ, megjelent nékünk mindent.

Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.

Eközben megjövének az õ tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?

Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:

Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?

Kimenének azért a városból, és hozzá menének.

Aközben pedig kérék õt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!

Õ pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.

Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?

Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az õ dolgát elvégezzem.

Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljõ az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.

És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen.

Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetõ, más az arató.

Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások…