Proverbs 7

7. Rész

Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.

Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.

Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,

És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,

Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.

Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.

Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel

Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.

No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;

Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.

Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.