Proverbs 1:20–33

A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az õ szavát.

Lármás utczafõkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az õ beszédit.

Míglen szeretitek, oh ti együgyûek az együgyûséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyûlölik a balgatagok a tudományt?!

Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.

Mivelhogy hívtalak [titeket,] és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;

És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:

Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljõ az, a mitõl féltek.

Mikor eljõ, mint a vihar, az, a mitõl féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljõ ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.

Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.

Azért hogy gyûlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.

Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.

Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.

Mert az együgyûeknek pártossága megöli õket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti õket.

A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétõl.