Jaj! de árván ül a nagy népû város! Olyanná lõn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lõn!

Sírván sír éjjelente, s könny [borítja] az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lõnek.

Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül õ a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözõje utólérte a szorultságában.

Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szûzei nyögnek, csak keserûsége van néki.

Elnyomói fõkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg õt az õ sok bûne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó elõtt.

És elhagyta Sion leányát minden õ ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erõtelenül futnak az üldözõ elõtt.

Emlékezik Jeruzsálem az õ nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden õ gyönyörûségérõl, a melyek voltak eleitõl fogva; mert az õ népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták õt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.

Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelõje megvetette, mert látták az õ mezítelenségét, õ maga pedig sóhajtoz és elfordul.

Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövõjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erõt [rajtam!]

Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sõt látta, hogy pogányok mentek be az õ szent helyébe, a kikrõl azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe.

Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!

Mindnyájatokat kérlek, ti járókelõk: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az õ búsult haragjának napján!

A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg [vagyok.]

Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erõmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik elõtt meg nem állhatok.

Rakásra hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyûlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szûz leányát.

Ezekért sírok én; szemembõl, szemembõl víz folyik alá, mert messze távozott tõlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert gyõzött az ellenség.

Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök.

Igaz õ, az Úr, mert az õ szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szûzeim és ifjaim fogságba menének!

Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem de õk megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek.

Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belsõ részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn [minden] olyan, mint a halál!

Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te [ezt] cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!

Jusson elõdbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bûnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem.

Read in Logos

Public Domain