Azért adá õket az Úr Jábinnak, a Kanaán királyának kezébe, a ki Hásorban uralkodott; seregének vezére pedig Sisera volt. Ez a pogányok [városában], Harósethben lakott.

És kiáltának az Izráel fiai az Úrhoz, mert kilenczszáz vas-szekere volt, és húsz esztendeig zsarnokoskodott az Izráel fiai felett erõszakkal.

Ebben az idõben Debora, a prófétanõ, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben.

És õ a Debora-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és [ide] jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.

És elkülde és hivatá Bárákot, az Abinoám fiát, Kedes- Nafthaliból, és monda néki: Avagy nem parancsolta-é meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül?

És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az õ szekereit és seregét, és kezedbe adom õt.

És monda néki Bárák: Ha velem jösz, elmegyek; de ha nem jösz el velem, én sem megyek.

Ki felele: Elmenvén elmegyek te veled, csakhogy nem a tied lesz a dicsõség az útban, a melyre mégy, mert asszony kezébe adja az Úr Siserát. És felkele Debora, és elméne Bárákkal Kedes felé.

Összegyûjté annakokáért Bárák Zebulont és Nafthalit Kedesbe, és elvive magával tízezer embert, és elméne vele Debora is

A Keneus Héber pedig elvált a Keneusoktól, Hobábnak, a Mózes ipának fiaitól, és sátorát a Saanaim tölgyesénél vonta fel, mely Kedes mellett van.

Hírül vivék pedig Siserának, hogy Bárák, az Abinoám fia felvonult a Thábor hegyére.

Egybegyûjté azért Sisera minden szekereit, a kilenczszáz vas-szekeret, és egész népét, mely vele volt, a pogányok [városából], Harósethbõl, a Kison patakjához.

És monda Debora Báráknak: Kelj fel, mert ez a nap az, a melyen kezedbe adja az Úr Siserát! hisz [maga] az Úr vezet téged! És alájöve Bárák a Thábor hegyérõl, és a tízezer ember õ utána.

És megrettenté az Úr Siserát minden szekereivel és egész táborával fegyvernek élivel Bárák elõtt, anynyira, hogy Sisera leugrott szekerérõl, és gyalog futott.

Bárák pedig a szekereket és a tábort egész Harósethig, a pogányok [városáig] ûzé, és Siserának egész tábora elhulla fegyvernek éle miatt, még csak egyetlen egy sem maradt meg.

Sisera pedig gyalog futott Jáhelnek, a Keneus Héber feleségének sátoráig, mert béke volt Jábin között, Hásor királya között, és a Keneus Héber háznépe között.

És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jõjj be Uram, jõjj be hozzám, ne félj! És betére õ hozzá a sátorba, és betakará õt lasnakkal.

[Az] pedig monda néki: Adj kérlek innom egy kis vizet, mert szomjúhozom. És megnyita ez egy tejes tömlõt, és ada néki inni, és betakará õt.

És [az annakfelette] monda néki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jõne és kérdezne, és ezt mondaná: Van-é itt valaki? mondjad: Nincsen!

Ekkor Jáhel, a Héber felesége vevé a sátorszöget, és põrölyt võn kezébe, és beméne õ hozzá halkan, és beveré a szöget halántékába, úgy hogy beszegezõdék a földbe. Amaz pedig nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala, és így meghala.

És ímé, a mint Bárák ûzve [keresné] Siserát, Jáhel kiméne elébe, és monda néki: Jöszte és megmutatom néked az embert, a kit keressz. És beméne õ hozzá, és ímé Sisera ott feküdt halva, és a szög halántékában.

Így alázá meg Isten azon a napon Jábint, a Kanaán királyát az Izráel fiai elõtt.

Az Izráel fiainak keze pedig mind jobban ránehezedék Jábinra, a Kanaán királyára, mígnem kiirták Jábint, a Kanaán királyát.

5. Rész

Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:

Hogy a vezérek vezettek Izráelben,

Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!

Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!

Én, én az Úrnak éneket mondok,

Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.

Uram, mikor Szeirbõl kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejérõl:

Megrendült a föld, csepegett az ég,

A föllegek is víztõl áradának.

A hegyek megrendültek az Úrnak orczája elõtt,

Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe elõtt.

Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,

Jáhel idejében pihentek az utak,

És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.

Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,

Mígnem én Debora felkelék,

Felkelék Izráel anyjaként.

Új isteneket ha választott [a nép,]

Mindjárt [kigyúlt] a harcz a kapuk elõtt;

De paizs, és dárda avagy láttatott-é

A negyvenezereknél az Izráel között?

Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,

Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!

Kik ültök fehér szamarakon,

Kik ültök a szõnyegeken

És a kik gyalog jártok: [mind] énekeljetek!

Az íjászok szavával a vízmerítõk között,

Ott beszéljék az Úrnak igazságát,

Az õ faluihoz való igazságit Izráelben.

Akkor [újra] a kapukhoz vonul az Úr népe!

Kelj fel, kelj fel Debora!

Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!

Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!

Akkor lejött a hõsök maradéka;

Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.

Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,

Utánad Benjámin, a te néped közé;

Mákirból jöttek le vezérek,

És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják.

És Issakhár fejedelmei Deborával,

És mint Issakhár, úgy Bárák

A völgybe rohan követõivel.

[Csak] a Rúben patakjainál

Vannak nagy elhatározások.

Miért [maradtál] ülve a hodályban?

Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!

Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!

Gileád a Jordánon túl pihen.

Hát Dán miért idõzik hajóinál?

Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.

[De] Zebulon, az halálra elszánt lelkû nép,

És Nafthali, a mezõség magaslatain!

Királyok jöttek, harczoltanak;

Akkor harczoltak a Kanaán királyai

Taanaknál, Megiddó vizénél;

[De] egy darab ezüstöt sem vettenek.

Az égbõl harczoltak,

A csillagok az õ helyökbõl vívtak Siserával!

A Kison patakja seprette el õket;

Az õs patak, a Kison patakja!

Végy erõt én lelkem!

Akkor csattogtak a lovak körmei

A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.

Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -

Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,

Az Úrnak segélyére vitézei közé.

De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,

A Keneus Héber felesége,

A sátorban [lakó] nõk felett legyen áldott!

[Az] vizet kért, õ tejet adott,

Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.

Balját a szegre,

Jobbját pedig a munkások põrölyére nyújtotta,

És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,

És összetörte, általfúrta halántékát,

Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,

Lábai között leroskadt, elesett;

A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.

Kinézett az ablakon, és jajgatott

Siserának anyja a rostélyzat mögül:

"Miért késik megjõni szekere?

Hol késlekednek kocsijának gördülései?"

Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;

Õ egyre csak azok szavait ismételgeti:

"Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?

Egy-két leányt minden férfiúnak;

A festett kelmék zsákmányát Siserának;

Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,

Egy színes kendõt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt."

Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!

De a kik téged szeretnek, [tündököljenek] mint a kelõ nap az õ erejében!

És megnyugovék a föld negyven esztendeig.

Read in Logos

Public Domain