Isaiah 49:7–20

Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkûhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hû, Izráel Szentjéért, a ki téged elválasztott.

Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;

Így szólván a foglyoknak: Jõjjetek ki! és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elõ! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelõjük lesz:

Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja õket délibáb és a nap; mert a ki rajtok könyörült, vezeti õket, és õket vizek forrásaihoz viszi.

És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek.

Ímé, ezek messzirõl jönnek ímé, amazok észak és a tenger felõl, és amazok Sinnek földérõl!

Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!

És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!

Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekérõl, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.

Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kõfalaid elõttem vannak szüntelen.

Elõsietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belõled.

Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyûlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.

Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szûk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.

Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam!