Matthew 25–27

25. Rész

Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szûzhöz, a kik elõvevén az õ lámpásaikat, kimenének a võlegény elé.

Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.

A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elõvevék, nem vivének magukkal olajat;

Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az õ edényeikben.

Késvén pedig a võlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.

Éjfélkor pedig kiáltás lõn: Ímhol jõ a võlegény! Jõjjetek elébe!

Akkor felkelének mind azok a szûzek, és elkészíték az õ lámpásaikat.

A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.

Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendõ nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak

Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a võlegény; és a kik készen valának, bemenének õ vele a menyegzõbe, és bezáraték az ajtó.

Késõbb pedig a többi szûzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.

Õ pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.

Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljõ.

Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az õ szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.

És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettõt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az õ erejéhez képest; és azonnal útra kele.

Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.

Azonképen a kié a kettõ vala, az is más kettõt nyere.

A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az õ urának pénzét.

Sok idõ múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.

És elõjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.

Az õ ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Elõjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.

Monda néki az õ ura: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Elõjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;

Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.

Az õ ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;

El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.

Vegyétek el azért tõle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.

Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.

És a haszontalan szolgát vessétek a külsõ sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Mikor pedig eljõ az embernek Fia az õ dicsõségében, és õ vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az õ dicsõségének királyiszékébe.

És elébe gyûjtetnek mind a népek, és elválasztja õket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktõl.

És a juhokat jobb keze felõl, a kecskéket pedig bal keze felõl állítja.

Akkor ezt mondja a király a jobb keze felõl állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.

Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?

És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

Akkor szól majd az õ bal keze felõl állókhoz is: Távozzatok tõlem, ti átkozottak, az örök tûzre, a mely az ördögöknek és az õ angyalainak készíttetett.

Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;

Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.

Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?

Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.

És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

26. Rész

És mikor mindezeket a beszédeket elvégezte vala Jézus, monda az õ tanítványainak:

Tudjátok, hogy két nap mulva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék.

Akkor egybegyûlének a fõpapok, az írástudók és a nép vénei a fõpap házába, a kit Kajafásnak hívtak,

És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.

De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között.

És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál vala,

Méne õ hozzá egy asszony, a kinél vala drága kenetnek alabástrom szelenczéje, és az õ fejére tölté, a mint az asztalnál ül vala.

Látván pedig ezt az õ tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez a tékozlás?

Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.

Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik: Miért bántjátok ezt az asszonyt? hiszen jó dolgot cselekedett én velem.

Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek

Mert hogy õ ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt.

Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az õ emlékezetére.

Akkor a tizenkettõ közül egy, a kit Iskariótes Júdásnak hívtak, a fõpapokhoz menvén,

Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom õt? Azok pedig rendelének néki harmincz ezüst pénzt.

És ettõl fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja õt.

A kovásztalan kenyerek elsõ napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a husvéti bárányt?

Õ pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én idõm közel van; nálad tartom meg a husvétot tanítványaimmal.

És úgy cselekedének a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészíték a husvéti bárányt.

Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettõvel,

És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.

És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é az, Uram?

Õ pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.

Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felõle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.

Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala õt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád.

Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebbõl mindnyájan;

Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bûnöknek bocsánatára.

Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szõlõtõkének ebbõl a termésébõl mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.

És dícséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére.

Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok én bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai.

De föltámadásom után elõttetek megyek majd Galileába.

Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom.

Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielõtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.

Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többi tanítványok is.

Akkor elméne Jézus velök egy helyre, a melyet Gecsemánénak hívtak, és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek és amott imádkozom.

És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak két fiát, kezde szomorkodni és gyötrõdni.

Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem.

És egy kissé elõre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tõlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.

Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá õket, és monda Péternek: Így nem birtatok vigyázni velem egy óráig sem!?

Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erõtelen.

Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tõlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.

És mikor visszatér vala, ismét aluva találá õket; mert megnehezedtek vala az õ szemeik.

És ott hagyva õket, ismét elméne és imádkozék harmadszor, ugyanazon beszéddel szólván.

Ekkor méne az õ tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Ímé, elközelgett az óra, és az embernek Fia a bûnösök kezébe adatik.

Keljetek fel, menjünk! Ímé elközelgett, a ki engem elárul.

És még mikor beszél vala, ímé Júdás, egy a tizenkettõ közül, eljöve és vele együtt sok nép fegyverekkel és fustélyokkal, a fõpapoktól és a nép véneitõl.

A ki pedig õt elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: A kit én majd…