Mark 4:26–41

És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnõ, õ maga sem tudja miképen.

Mert magától terem a föld, elõször füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.

Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.

És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?

A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

És mikor elvettetik, felnõ, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.

És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.

Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.

Azután monda nékik azon a napon, a mint este lõn: Menjünk át a túlsó partra.

Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék õt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.

Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk?

És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.

És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?

És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?