Genesis 11–25

11. Rész

Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.

És lõn mikor kelet felõl elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének.

És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lõn nékik a tégla kõ gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.

És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.

Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.

És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.

Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.

És elszéleszté õket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszûnének építeni a várost.

Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el õket az Úr az egész földnek színére.

Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendõs korában nemzé Arpaksádot, két esztendõvel az özönvíz után.

És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat

Arpaksád pedig harminczöt esztendõs vala, és nemzé Séláht.

És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.

Séláh pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Hébert.

És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.

Héber pedig harmincznégy esztendõs vala és nemzé Péleget.

És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.

Péleg pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Réut.

És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.

Réu pedig harminczkét esztendõs vala, és nemzé Sérugot.

És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat.

Sérug pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Nákhort.

És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.

Nákhor pedig huszonkilencz esztendõs vala, és nemzé Thárét.

És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.

Tháré pedig hetven esztendõs vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt.

Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot.

Meghala pedig Hárán, az õ atyjának Thárénak szemei elõtt, az õ születésének földjén, Úr-Kaszdimban.

Ábrám pedig és Nákhor võnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya.

Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke.

És felvevé Tháré Ábrámot az õ fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az õ unokáját, és Szárait, az õ menyét, Ábrámnak az õ fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének.

Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendõs, és meghala Tháré Háránban.

12. Rész

És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.

És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.

És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.

És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne õ vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendõs vala, mikor kiméne Háránból.

És felvevé Ábrám az õ feleségét Szárait, és Lótot, az õ atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.

És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.

És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.

Onnan azután a hegység felé méne Bétheltõl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségûl hívá az Úr nevét.

És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.

Azonban éhség lõn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.

És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.

Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.

Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted

És lõn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.

Mikor megláták õt a Faraó fõemberei, magasztalák a Faraó elõtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.

És jól tõn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nõstényszamarai és tevéi.

De megveré az Úr a Faraót és az õ házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.

Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?

Miért mondottad: Húgom õ; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.

És parancsola felõle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták õtet és az õ feleségét, és mindenét a mije vala.

13. Rész

Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, õ és az õ felesége, és mindene valamije vala, és Lót is õ vele, a déli tartományba.

Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal.

És méne helyrõl helyre délfelõl mind Béthelig, oda a hol elõször vala az õ sátora, Béthel és Hái között.

Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsõben készített vala: és segítségûl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét.

Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai.

És nem bírá meg õket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.

Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön.

Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk.

Avagy nincsen-é elõtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tõlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.

Felemelé azért Lót az õ szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bõvizû föld; mert minekelõtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe.

És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól.

Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a [Jordán- ]melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.

Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bûnösök valának az Úr elõtt.

Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tõle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyrõl, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra.

Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre

És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.

Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt.

Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.

14. Rész

Lõn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban:

Hadat indítának [ezek] Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen.

Mind ezek a Sziddim völgyében egyesûlének; ez a Sóstenger.

Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendõben ellene támadtak vala.

A tizennegyedik esztendõben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a kik õ vele [valának], és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az Emeusokat Sávé- Kirjáthajimban.

És a Horeusokat az õ hegyökön, a Seiren, egész Él- Páránig, mely a puszta mellett van.

És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az Amálekiták egész mezõségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala Háczaczon-Thámárban.

Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében:

Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy király öt ellen.

A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a hegységbe futának.

És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének.

Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.

Eljöve pedig egy menekûlt és hírûl hozá a héber Ábrámnak, a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.

A mint meghallá Ábrám, hogy az õ atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.

És csapatokra oszolván ellenök éjszaka õ és szolgái, megveré õket, és ûzé õket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.

És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az õ atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.

Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megverésébõl, kiméne õ elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe

Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; õ…