Psalm 39:1–13

Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.

Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.

Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:

Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.

Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.