Matthew 27:11–54

Jézus pedig ott álla a helytartó elõtt; és kérdezé õt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.

És mikor vádolák õt a fõpapok és a vének, semmit sem felele.

Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?

És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék.

Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.

Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.

Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?

Mert jól tudja vala, hogy irigységbõl adák õt kézbe.

A mint pedig õ az ítélõszékben ül vala, külde õ hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban õ miatta.

A fõpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettõ közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.

Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!

A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!

Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság elõtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétõl; ti lássátok!

És felelvén az egész nép, monda: Az õ vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.

Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az õrházba, és oda gyûjték hozzá az egész csapatot.

És levetkeztetvén õt, bíbor palástot adának reá.

És tövisbõl fonott koronát tõnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva elõtte, csúfolják vala õt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

És mikor megköpdösék õt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.

És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az õ maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék õt.

Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel, a kit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az õ keresztjét.

És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek,

Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni.

Minek utána pedig megfeszíték õt, eloszták az õ ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.

És leülvén, ott õrzik vala õt.

És feje fölé illeszték az õ kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.

Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felõl, és a másikat balkéz felõl.

Az arramenõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván.

És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl!

Hasonlóképen a fõpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:

Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, és majd hiszünk néki.

Bízott az Istenben; mentse meg most õt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.

A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.

Hat órától kezdve pedig sötétség lõn mind az egész földön, kilencz óráig.

Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?

Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.

És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot võn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tûzvén, inni ád vala néki.

A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljõ-é Illés, hogy megszabadítsa õt?

Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.

És ímé a templom kárpítja fölétõl aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kõsziklák megrepedezének;

És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.

És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

A százados pedig és a kik õ vele õrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!