Lamentations 3

3. Rész

Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.

Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.

Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.

[Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.

Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán

Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.

És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.

És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

Ezt veszem szívemre, azért bízom.

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

Mert nem zár ki örökre az Úr.

Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.

Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!