Lamentations 4

4. Rész

Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.

Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.

Még a sárkányok is oda nyujtják emlõiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában.

A csecsemõ nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik.

Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.

Bizony nagyobb az én népem leányának bûnhõdése Sodoma bûnhõdésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.

Az õ názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir.

[De most] feketébb az õ ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg õket az utczákon; bõrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.

Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, [ezek pedig] a mezõ termésének hiánya miatt.

Irgalmas anyák kezei megfõzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor

Megteljesíté az Úr az õ búsulását, kiöntötte az õ felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.

Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.

Az õ prófétáinak bûne, az õ papjainak vétke miatt [van ez,] a kik az igazaknak vérét ontották abban.

Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.

Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig!

Az Úr haragja oszlatta el õket; többé nem tekint reájok, [mivelhogy] a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.

Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg.

Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk!

Gyorsabbak valának a mi üldözõink az égnek saskeselyûinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk.

Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az õ vermeikben, a kirõl azt mondottuk: az õ árnyékában élünk a pogányok között.

Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol, [mert ]még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel.

Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged számûzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya fölfedi a te bûneidet.