Isaiah 14:4–21

E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lõn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lõn!

Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét.

A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul.

Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek.

Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai [ezt mondják:] Mióta te megdõltél, nem jõ favágó ellenünk.

Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikrõl a népek minden királyait;

Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erõtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!

Kevélységed [és] lantjaid zengése a sírba szállt; fekvõ ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!

Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!

Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülõszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.

Felibök hágok a magas felhõknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.

Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!

A kik látnak, rád tekintenek, [és] elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg?

A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, [és ]foglyait nem bocsátá haza!

A népeknek minden királyai dicsõségben nyugosznak, kiki az õ sírjában,

Te pedig [messze] vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!

Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva [sem!]

Készítsetek öldöklést az õ fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét!