Ecclesiastes 3–4

3. Rész

Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak.

Ideje [van] a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.

Ideje [van] a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

Ideje [van] a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.

Ideje [van] a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.

Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

Ideje [van] a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?

Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne

Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az [emberek ]elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.

Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.

De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.

Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.

A mi [most] történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.

Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.

És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden [ember] akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.

Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt [van ez így], hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatok[hoz hasonlók].

Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.

Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.

Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?

Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része [e világban:] mert ki hozhatja õt [vissza,] hogy lássa, mi lesz õ utána?

4. Rész

Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, a melyek a nap alatt történnek, és ímé, [nyilván van] azoknak, a kik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az õket nyomorgatóknak kezekbõl erõszaktételt [szenvednek], és vígasztalójuk nincs nékik.

És dicsérém én a megholtakat, a kik már meghaltak vala, az élõk felett, a kik még élnek;

De mind a kettõnél boldogabbnak azt, a ki még nem lett, a ki nem látta azt a gonosz dolgot, a mely a nap alatt történik.

És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az õ felebarátja iránt való irígységbõl [rendeli;] annakokáért ez is hiábavalóság és lélek-fájdalom!

A bolond egybekapcsolja a kezeit, és megemészti a maga testét.

Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.

Viszont láték a nap alatt [más] hiábavalóságot.

Van [oly ember], a ki egymaga van és nincs [vele] másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden õ fáradságának, és az õ szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, [hogy azt mondaná:] vajjon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet [minden] jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!

Sokkal jobban van dolga a kettõnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az õ munkájokból.

Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki õt felemelje.

Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?

Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.

Jobb a szûkölködõ, de bölcs gyermek a vén és bolond királynál, a ki nem szenvedi el az intést többé.

Mert [az] a fogságból [is] uralkodásra megy, holott [ennek] országában szegénységben született.

Láttam a nap alatt járó minden élõket a második gyermek mellett; a ki amannak helyére lépendõ vala.

[És hogy] az egész sokaságnak nincs vége, mindazoknak, a kiknek õ élén volt; mindazáltal az utánok valók már semmit nem örvendeztek õ benne. Mert ez is hiábavalóság és lelki gyötrelem!