Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elõ az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az õ atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai.

Akkor elõhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai.

Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kõisteneket.

Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala.

Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az õ gondolatai megháboríták õt, és derekának inai megoldódának és az õ térdei egymáshoz verõdének.

Erõsen kiáltozék a király, hogy hozzák elõ a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölõket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, a ki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.

Akkor bemenének a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak.

Akkor Belsazár király igen megrettene, és az õ ábrázatja elváltozék rajta, és az õ fõemberei is megzavarodának.

A királyasszony a király és az õ fõembereinek beszédei miatt beméne a lakoma házába, [és] szóla a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el!

Van egy férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölõk fejévé tõn; igen, a te atyád, a király;

Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott Most [azért] hivattassék elõ Dániel, és õ megjelenti az értelmet.

Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király, és monda Dánielnek: Te vagy-é ama Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, a kit ide hozott a király, az én atyám, Júdából?

És a ki felõl hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned?

Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni.

De felõled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranyláncz lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban.

Erre Dániel felele, és monda a királynak: Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki.

Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsõséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;

És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tõle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart;

De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az õ birodalmának királyi székébõl, és dicsõségét elvevék tõle;

És az emberek fiai közül kivetteték, és az õ szíve olyanná lõn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lõn az õ lakása, és fûvel etették õt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.

És te, Belsazár, az õ fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.

Sõt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az õ házának edényeit elõdbe hozták, és te és a te fõembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kõisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és elõtte minden te útad, nem dicsõítetted.

Azért küldetett õ általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.

És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!

Ez [pedig] e szavaknak az értelme: Mene, [azaz] számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.

Tekel, [azaz] megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.

Peresz, [azaz] elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.

Akkor szóla Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranylánczot [vetének] nyakába, és kikiálták felõle, hogy õ parancsol mint harmadik az országban.

Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya.

És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendõs korában.

6. Rész

Tetszék Dáriusnak, és rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót, hogy az egész birodalomban legyenek;

És azok fölé három igazgatót, a kik közül egy vala Dániel, hogy a tiszttartók nékik adjanak számot, és a királynak semmi károsodása ne legyen.

Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkivüli lélek volt benne, úgy hogy a király õt szándékozék tenni az egész birodalom fölé.

Akkor az igazgatók és tiszttartók igyekvének okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt; de semmi okot vagy vétket nem találhatának; mert hûséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne.

Akkor mondák azok a férfiak: Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene [valamit] az õ Istenének törvényében!

Akkor azok az igazgatók és tiszttartók berohantak a királyhoz, és így szólának: Dárius király, örökké élj!

Tanácsot tartottak az ország összes igazgatói: a helytartók, fejedelmek, tanácsosok és a kormányzók, hogy királyi végzés hozassék, és erõs tilalom adassék, hogy ha valaki harmincz napig kér valamit valamely istentõl vagy embertõl, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe.

Most [azért,] oh király, erõsítsd meg e tilalmat és add ki írásban, hogy meg ne változtassék a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint.

Annakokáért Dárius király adott írást és tilalmat.

Dániel pedig, a mint megtudta, hogy megiratott az írás, beméne az õ házába; és az õ felsõ termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tõn az õ Istene elõtt, a miként azelõtt cselekszik vala.

Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, a mint könyörge és esedezék az õ Istene elõtt.

Ekkor bemenének, és mondák a királynak a király tilalma felõl: Nem megírtad-é a tilalmat, hogy ha valaki kér valamit valamely istentõl vagy embertõl harmincz napig, tekívüled oh király, vettessék az oroszlánok vermébe? Felele a király és monda: Áll a szó! a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint.

Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, a mit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését.

Akkor a király, a mint hallotta ezt, igen restelkedék a miatt, és szíve szerint azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napnyugotig törekedék õt megmenteni

Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és mondák a királynak: Tudd meg, király, hogy ez a médek és persák törvénye, hogy semmi tilalom vagy végzés, a melyet a király rendel, meg ne változtassék.

Erre szóla a király, és elõhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, õ szabadítson meg téged!

És hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az õ gyûrûjével és az õ fõembereinek gyûrûivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve.

Erre eltávozék a király az õ palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevõ szerszámokat sem hozata eléje; kerülte õt az álom.

Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne.

És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élõ Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?

Akkor Dániel szóla a királynak: Király, örökké élj!

Az én Istenem elbocsátá az õ angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam õ elõtte és te elõtted sem követtem el, oh király, semmi vétket.

Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a verembõl. És kivevék Dánielt a verembõl, és semmi sérelem nem találtaték õ rajta: mert hitt az õ Istenében.

És parancsola a király, és elõhozák azokat a férfiakat, a kik Dánielt vádolák, és az oroszlánok vermébe vettetének mind õk, mind fiaik és feleségeik; és még a verem fenekére sem jutának, a mikor rájok rontának az oroszlánok és minden csontjokat összezúzták.

Akkor Dárius király ira minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, a kik az egész földön lakozának: Békességtek bõséges legyen!

Én tõlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert õ az élõ Isten, és örökké megmarad, és az õ országa meg nem romol, és uralkodása mind végig [megtart;]

A ki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; a ki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.

És ennek a Dánielnek jó szerencsés lõn dolga a Dárius országában és a persa Czírus országában.

Read in Logos

Public Domain