Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az õ ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.

Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.

Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lõn a dolog? Õ pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sõt Saul is és Jonathán az õ fia meghalának.

Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki [ezt] elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az õ fia?

Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetbõl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az õ dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék õtet.

Hátratekintvén pedig [Saul,] megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol [vagyok] én.

Monda pedig nékem: Ki [vagy] te? Felelék néki: Amálekita vagyok.

Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.

Annakokáért [én] mellé állván, megölém õtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az õ fején [vala,] és az aranypereczet, mely az õ karján [volt,] és azokat [ímé] ide hoztam az én uramnak.

Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik õ vele [valának.]

És nagy zokogással sírának, és bõjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az õ fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.

És monda Dávid az ifjúnak, a ki [ezt] elbeszélé néki: Honnét [való] [vagy] te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.

Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?

És szólíta Dávid egyet az õ szolgái közül, kinek monda: Jõjj elõ és öld meg õt. Ki általüté azt, és meghala.

És monda néki Dávid: A te véred [legyen] a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.

És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az õ fián,

És monda ([íjdal ez,] hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):

Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hõsök!

Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

Gilboa hegyei, se harmat, se esõ ti reátok ne [szálljon, ]és mezõtök [ne teremjen semmi] áldozatra valót; mert ott hányatott el az erõs [vitézek] paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.

A megöletteknek vérétõl és a hõsöknek kövérétõl Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.

Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erõsebbek valának.

Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.

Oh, hogy elhullottak a hõsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!

Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.

Oh, hogy elhullottak a hõsök! És elvesztek a hadi szerszámok!

Read in Logos

Public Domain