Psalm 100–102

100. Zsoltár

Hálaadó zsoltár.

Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!

Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal.

Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; õ alkotott minket és nem magunk; az õ népe és az õ legelõinek juhai vagyunk.

Menjetek be az õ kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az õ nevét!

Mert jó az Úr, örökkévaló az õ kegyelme, és nemzedékrõl nemzedékre való az õ hûsége!

101. Zsoltár

Dávid zsoltára.

Kegyelmet és igazságot énekelek; te néked zengek éneket, Uram!

Gondom van a tökéletes útra: mikor jössz el hozzám? Szívemnek tökéletessége szerint járok én az én házamban.

Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyûlölöm: nincs köze hozzám.

A csalárd szív távol van én tõlem, gonoszt nem ismerek.

A ki titkon rágalmazza az õ felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót és a kevélyszívût, azt el nem szenvedem.

Szemmel tartom a föld hûségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.

Nem lakozik az én házamban, a ki csalárdságot mível; a ki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim elõtt.

Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevõt.

102. Zsoltár

A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.

Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.

Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.

Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.

Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.

Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.

Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.

Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.

De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.]

Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.

Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.

És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;

Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.

Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.

Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.

Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.

Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.

Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]

Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.