És szóla az õ atyjafiai és a samáriai sereg elõtt, és ezt mondá: Mit mûvelnek e nyomorult zsidók? Vajjon megengedik-é ezt nékik? Talán áldozni fognak? Hát bevégezik ma? Avagy megelevenítik a köveket a porhalmazból, holott azok elégtek?!

Az Ammonita Tóbiás pedig mellette [állván], mondá: Bármit építsenek, ha egy róka lép fel reá, összezúzza köveiknek falát.

Halld meg, oh mi istenünk! hogy csúffá lettünk, fordítsad gyalázásukat az õ fejökre, és add õket prédára a rabságnak földében;

Ne fedezd el az õ hamisságokat és az õ bûnök a te orczád elõl el ne töröltessék, mert [téged] bosszantának az építõk elõtt!

És építõk a falat annyira, hogy elkészült az egész fal félmagasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott.

Mikor pedig meghallotta Szanballat és Tóbiás, továbbá az Arábiabeliek, az Ammoniták és az Asdódeusok, hogy javítgattatnak Jeruzsálem kõfalai, és hogy a törések betömése megkezdõdött, felette nagy haragra gerjedének;

És összeesküvének mindnyájan egyenlõ akarattal, hogy eljõnek Jeruzsálemet megostromolni és [népét] megrémíteni.

De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz, és állítánk ellenök õrséget nappal és éjjel, mivelhogy féltünk tõlök.

És mondák a zsidók: Fogytán van ereje a tereh-hordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kõfalat

A mi ellenségeink pedig ezt mondották: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közikbe bemegyünk és õket leöljük, és megszüntetjük a munkát.

És lõn, hogy eljöttek hozzánk mindenfelõl a zsidók, a kik õ mellettök laknak vala és nékünk tízszer is mondották: Térjetek haza!

Azért állítám a hely alsó és nyilt részeire a kõfal mögé, odaállítám a népet nemzetségek szerint, fegyvereikkel, dárdáikkal és kézíveikkel.

És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az elõljárókhoz, a fõemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tõlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!

És lõn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk [az õ szándékukat], és hogy Isten semmivé tette az õ tanácsokat: megtérénk mi mindnyájan a kõfalhoz, kiki az õ munkájához;

De azon naptól fogva legényeim egyik része munkálkodik vala, a másik része pedig tart vala dárdákat, paizsokat, kézíveket és pánczélokat, és a fejedelmek ott állának az egész Júda háznépe mögött.

A kõfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala,

A kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének; a trombitás pedig mellettem állt.

És így szóltam az elõljárókhoz, a fõemberekhez és a többi néphez: A munka felette sok és messzeterjedõ és mi elszéledvén a kõfalon, egymástól messze esünk;

Azért oda gyûljetek hozzánk, hol a trombita szavát hallándjátok, a mi Istenünk hadakozik érettünk!

Ekképen munkálkodunk vala; és [legényeimnek] fele dárdákat tart vala hajnalhasadtától fogva mind a csillagoknak feltámadásáig.

Ugyanekkor megparancsolám a népnek, hogy minden ember legényével Jeruzsálemben háljon, hogy éjszaka õrködjenek felettünk és nappal dolgozzanak.

És sem én, sem az én atyámfiai, sem legényeim, sem az õrizõk, a kik én utánam valának, nem vetjük vala le ruháinkat; kiki csak mosódáskor teszi vala le fegyverét.

5. Rész

Lõn pedig nagy kiáltása a népnek és feleségeiknek az õ atyjokfiai, a zsidók ellen.

Valának, a kik ezt mondják vala: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokadmagunkkal vagyunk, nékünk gabona kell, hogy együnk és éljünk.

És valának, a kik ezt mondják vala: Mind mezeinket, mind szõlõinket, mind házainkat zálogba kell adogatnunk, nékünk gabona kell, mert éhezünk.

Viszontag valának, a kik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szõlõinkre;

És ímé, bár a mi testünk épen olyan, mint a mi atyánkfiainak testök, s a mi fiaink olyanok, mint az õ fiaik, mi nékünk mégis rabság alá kell adnunk fiainkat és leányainkat, sõt vannak már rabszolga leányaink is, és nincs erõnk arra, [hogy õket megválthatnók,] hisz mezeink és szõlõink másokéi már!

Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;

És magamba [szállva,] gondolkodtam errõl, és megfeddém az elõljárókat és fõembereket, ezt mondván nékik: Ti a ti atyátokfiaival szemben uzsoráskodtok! És szerzék õ ellenök nagy gyûlést;

És mondám nékik: Mi megváltottuk a mi atyánkfiait, a zsidókat, a kik a pogányoknak eladattak vala, a mi tehetségünk szerint; és ti is meg akarjátok venni a ti atyátokfiait, s õk nékünk adják el magokat?! És hallgatának és nem tudának felelni semmit.

És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy [valahára] ne gyalázzanak [már] minket a pogányok, a mi ellenségeink?

Hiszen én, atyámfiai és legényeim is pénzt és gabonát kölcsönöztünk nékik; engedjük el, kérlek, e tartozást!

Adjátok vissza, kérlek, nékik még ma az õ mezeiket, szõlõiket, olajkerteiket és házaikat; ennekfelette, a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak századát [engedjétek el.]

És felelének: Visszaadjuk és tõlök nem veszünk semmit; úgy cselekszünk, a mint te mondod Ekkor egybehívám a papokat és megeskettetém õket, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni.

Ruhámat is megrázám és mondék: Épen így rázzon ki az Isten minden embert az õ házából és vagyonából, és épen így legyen kirázatott és üres, valaki meg nem teljesíti e beszédet. És monda az egész gyülekezet: Ámen. És dícsérék az Urat, és e beszéd szerint cselekedett a nép.

Sõt azon naptól fogva, melyen Júdának földére helytartójukul rendeltettem, Artaxerxes királynak huszadik esztendejétõl fogva harminczkettedik esztendejéig, azaz tizenkét esztendeig, sem én, sem az én atyámfiai a helytartónak járó kenyeret nem evénk.

Holott az elõbbi helytartók, a kik én elõttem valának, terhelék a népet és vevének tõlök kenyérért és borért negyven ezüst sikluson felül; sõt még legényeik is zsarnokoskodának a népen. De én nem cselekedém így az Isten félelme miatt.

Sõt még e kõfalon is dolgoztam; mezõt sem szereztünk; s minden én legényeim egybegyûltenek ott a munkára.

Annakfelette a zsidók, továbbá a másfélszáz fõember és a kik jõnek vala mi hozzánk a körültünk lakó pogányok közül, az én asztalomnál [esznek] [vala.]

A mit minden napra készítenek vala: egy ökröt, hat kövér juhot, és madarakat is készítének nékem, minden tíz napra vala mindenféle bor bõségesen; és mindemellett sem kivántam be a helytartó kenyerét, mert nehéz vala a szolgálat ezen a népen.

Emlékezzél meg rólam, én Istenem, javamra, mindarról, a mit én e néppel cselekedtem!

Read in Logos

Public Domain