Matthew 26:1–29

És mikor mindezeket a beszédeket elvégezte vala Jézus, monda az õ tanítványainak:

Tudjátok, hogy két nap mulva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék.

Akkor egybegyûlének a fõpapok, az írástudók és a nép vénei a fõpap házába, a kit Kajafásnak hívtak,

És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.

De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között.

És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál vala,

Méne õ hozzá egy asszony, a kinél vala drága kenetnek alabástrom szelenczéje, és az õ fejére tölté, a mint az asztalnál ül vala.

Látván pedig ezt az õ tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez a tékozlás?

Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.

Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik: Miért bántjátok ezt az asszonyt? hiszen jó dolgot cselekedett én velem.

Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek

Mert hogy õ ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt.

Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az õ emlékezetére.

Akkor a tizenkettõ közül egy, a kit Iskariótes Júdásnak hívtak, a fõpapokhoz menvén,

Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom õt? Azok pedig rendelének néki harmincz ezüst pénzt.

És ettõl fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja õt.

A kovásztalan kenyerek elsõ napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a husvéti bárányt?

Õ pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én idõm közel van; nálad tartom meg a husvétot tanítványaimmal.

És úgy cselekedének a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészíték a husvéti bárányt.

Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettõvel,

És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.

És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é az, Uram?

Õ pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.

Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felõle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.

Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala õt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád.

Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebbõl mindnyájan;

Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bûnöknek bocsánatára.

Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szõlõtõkének ebbõl a termésébõl mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.