Psalm 142

142. Zsoltár

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,

Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.

Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.

Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;

Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál!