Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.

Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.

Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.

Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.

És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.

De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.

És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!

Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.

Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?

Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?

Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.

Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.

Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?

Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.

Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.

És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.

És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?

Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.

És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.

És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.

És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.

És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.

Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?

Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.

Read in Logos

Public Domain