A nyelv is tûz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplõsíti az egész testet, és lángba borítja élet[ünk] folyását, [maga] is lángba boríttatván a gyehennától.

Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthetõ és meg is szelidíttetett az emberi természet által:

De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.

Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek:

Ugyanabból a szájból jõ ki áldás és átok Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!

Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserût?

Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szõlõtõ fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.

Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az õ jó életébõl az õ cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.

Ha pedig keserû irígység és czivódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen.

Ez nem az a bölcsesség, a mely felülrõl jõ, hanem földi, testi és ördögi.

Mert a hol irígység és czivakodás [van], ott háborúság és minden gonosz cselekedet is [van.]

A felülrõl való bölcsesség pedig elõször is tiszta, azután békeszeretõ, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedõ és nem képmutató.

Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességesen munkálkodnak.

Read in Logos

Public Domain