Hogy elriaszszák a gyöngéket a törvénykezéstõl, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az õ prédájok, és az árvákban zsákmányt vessenek.

S vajjon mit míveltek a meglátogatásnak és a messzünnen rátok jövõ pusztulásnak napján? Kihez futtok segítségért, és hol hagyjátok dicsõségeteket?

Bizony csak: a foglyok alá hanyatlanak és a megölettek alá hullanak; mind ezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

Jaj Assiriának, haragom botjának, mert pálcza az õ kezében az én búsulásom!

Istentelen nemzetség ellen küldtem õt, és haragom népe ellen rendelém, hogy prédáljon és zsákmányt vessen, és eltapodja azt, mint az utczák sarát.

De õ nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkozik, mert õ pusztítani akar, és kigyomlálni sok népeket.

Mert így szól: Vajjon vezéreim nem mind királyok-é?

Nem úgy [megvettem-é] Kalnót, mint Kárkemist? És Hamáthot, mint Arphádot? És Samariát, mint Damaskust?

Miképen megtalálta volt kezem a bálványok országait, holott pedig több faragott képük volt, mint Jeruzsálemnek és Samariának,

Avagy a mint cselekedtem Samariával és az õ bálványaival; nem úgy cselekedhetem-é Jeruzsálemmel és bálványképeivel?

Ezért ha majd elvégezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatom az Assiriabeli király nagyakaró szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme kevélységét.

Mert ezt mondá: Kezem erejével míveltem [ezt] és bölcseségemmel, mivel okos vagyok; elvetettem [sok] népeknek határit, és kincseikben zsákmányt vetettem, és leszállítám, mint erõs, a [magasan] ülõket;

És kezem úgy találta mintegy fészket a népek gazdagságát; és a mily [könnyen] elszedik az elhagyott tojásokat, azonképen foglaltam én el az egész földet; és nem volt senki, a ki szárnyát mozdította, vagy száját megnyitotta, vagy csak sipogott volna is!

Avagy dicsekszik-é a fejsze azzal szemben, a ki vele vág? vagy a fûrész felemeli-é magát az ellen, a ki vonsza azt? Mintha a bot forgatná azt, a ki õt felemelé, és a pálcza felemelné [azt, a mi] nem fa!

Azért az Úr, a seregek Ura kövéreire ösztövérséget bocsát, és az õ dicsõsége alatt égés ég, miként a tûz égése;

És lészen Izráel világossága tûz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy napon;

Az õ erdejének és kertjének ékességét pedig lelkétõl mind testéig megemészti, és lesorvad, mint a sorvadozó;

Erdõje fáinak maradéka kicsiny lészen, és azokat egy gyermek is felírhatja!

És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és a ki megmaradt Jákób házából, az õt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hûségesen;

A maradék megtér, a Jákób maradéka az erõs Istenhez.

Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, [csak] maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal!

Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön.

Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! [bár] botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron;

Mert még csak egy kevés idõ van: és elfogy búsulásom, és haragom az õ megemésztésökre lészen!

És a seregeknek Ura ostort emel õ ellenök, miként a Midián levágatása idején az Oreb kõszikláján, és pálczáját a tenger fölé emeli, mint Égyiptomban egykoron.

És lesz ama napon: eltávozik az õ terhe válladról és igája nyakadról, és megromol az iga a kövérségnek miatta.

Ajjáthba jõ, Migronba átsiet, Mikhmásnál rakja le hadakozó szerszámait;

Átmennek a szoroson, Gébában lesz hálóhelyünk; megrémül Ráma, Gibea, Saulnak [városa] elfut.

Kiálts Gallim leánya, és vedd füleidbe Laisa, [és] szegény Anathóth!

Madména megindul, Gébim lakosai mentik [övéiket;]

Még Nóbba [megyen] ma, hogy ott megálljon, és emeli már kezét Sion leányának hegye és Jeruzsálemnek halma ellen!

De ímé az Úr, a seregeknek Ura: levagdalja az ágakat rémítõ [hatalom]mal, és a magas termetûek kivágattatnak, és a magasságosak megaláztatnak;

Az erdõ sûrû ágait levágja vassal, és megdõl a Libánon egy hatalmas által.

Read in Logos

Public Domain