Song of Solomon 8

8. Rész

Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlõjét szopta,

hogy téged kivül találván megcsókolnálak;

még sem útálnának meg engem.

Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába,

te oktatgatnál engem,

én meg borral itatnálak, fûszeressel,

gránátalma borral.

Az õ balkeze az én fejem alatt,

és jobbkezével megölel engem.

Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet,

mígnem õ akarja?

Kicsoda ez a ki feljõ a pusztából,

a ki az õ szerelmeséhez támaszkodik?

Az almafa alatt költöttelek fel téged,

ott szült téged a te anyád,

ott szült téged a te szülõd!

Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,

mintegy pecsétet a te karodra;

mert erõs a szeretet, mint a halál,

kemény, mint a sír a buzgó szerelem;

lángjai tûznek lángjai, az Úrnak lángjai.

Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet:

a folyóvizek sem boríthatnák azt el:

ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért,

[mégis] megvetnék azt.

Kicsiny húgunk van nékünk,

a kinek nincsen még emlõje;

mit cselekedjünk a mi húgunk felõl,

a napon, melyen arról szót tesznek?

Ha õ kõfal,

építünk azon ezüstbõl palotát;

ha pedig ajtó õ,

elrekesztjük õt czédrus-deszkával.

[Mikor] én [olyan leszek, mint] a kõfal,

és az én emlõim, mint a tornyok;

akkor olyan leszek õ elõtte,

mint a ki békességet nyer.

Szõlõje volt Salamonnak Baálhamonban,

adta az õ szõlejét a pásztoroknak,

kiki annak gyümölcséért hoz

ezer-ezer ezüst [siklust.]

Az én szõlõmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz:

az ezer [siklus,] Salamon, tiéd legyen,

a kétszáz annak gyümölcsének õrizõié.

Oh te, a ki lakol a kertekben!

A te társaid a te szódra figyelmeznek;

hadd halljam [én is.]

Fuss én szerelmesem,

és légy hasonló a vadkecskéhez,

vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!