Song of Solomon 5:2–8

Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala,

[és ímé] az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, [mondván:]

Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám,

én galambom, én tökéletesem;

mert az én fejem megrakodott harmattal,

az én hajam az éjszakának harmatjával!

[Felelék én:] Levetettem ruhámat,

hogy-hogy öltözhetném fel?

Megmostam lábaimat,

mimódon keverném azokat [a porba?]

Az én szerelmesem kezét benyujtá az [ajtónak] hasadékán,

és az én belsõ részeim megindulának õ rajta.

Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam,

és az én kezeimrõl mirha csepeg vala,

és az én ujjaimról folyó mirha

a závár kilincsére.

Megnyitám az én szerelmesemnek;

de az én szerelmesem elfordult, elment;

az én lelkem megindult az õ beszédén:

keresém õt, de nem találám,

kiáltám õt, de nem felele nékem!

Megtalálának engem az õrizõk, a kik a várost kerülik,

megverének engem, megsebesítének engem,

elvevék az én felöltõmet tõlem

a kõfalnak õrizõi.

Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

ha megtaláljátok az én szerelmesemet,

mit mondotok néki? hogy én a szerelem betege vagyok!