Song of Solomon 1:2–17

Csókoljon meg engem az õ szájának csókjaival;

mert a te szerelmeid jobbak a bornál.

A te drága kenetid jók illatozásra;

a te neved kiöntött drága kenet;

azért szeretnek téged a leányok.

Vonj engemet te utánad, hadd fussunk!

Bevitt engem a király az õ ágyasházába;

örvendezünk és vígadunk te benned,

elõszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál,

méltán szeretnek téged.

Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai;

mint Kédár sátrai [és] Salamon szõnyegei.

Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem;

az én anyámnak fiai ellenem megharagudtak,

a szõlõknek õrizõjévé tettek engem, -

a magam szõlõjét nem õriztem.

Mondd meg nékem, [te,] a kit az én lelkem szeret,

hol legeltetsz, hol deleltetsz délben;

mert miért legyek én olyan, mint a ki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?

Mivelhogy nem tudod, oh asszonyok között legszebb!

jõjj ki a nyájnak nyomdokain,

és õrizd a te kecskéidet a pásztoroknak sátorai körül.

A Faraó szekereiben való paripákhoz hasonlítlak téged, én mátkám.

Szépek a te orczáid a [halántékra való] lánczokban,

a te nyakad a gyöngysorokban.

Arany lánczokat csinálunk néked,

ezüstbõl csinált gyöngyökkel.

Mikor a király az õ asztalánál ül,

nárdusnak jóillatja származik én tõlem.

[Olyan] az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha,

mely az én kebeleim között hál.

[Mint] az Engedi szõlõiben a cziprusfürt,

[olyan] nékem az én szerelmesem.

Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy,

a te szemeid [olyanok, mint] a galambok.

Ímé, te [is] szép vagy én szerelmesem, gyönyörûséges,

és a mi nyoszolyánk zöldellõ.

A mi házainknak gerendái czédrusfák,

és a mi mennyezetünk cziprusfa.