Song of Solomon 1–8

1. Rész

Énekek éneke, mely Salamoné.

Csókoljon meg engem az õ szájának csókjaival;

mert a te szerelmeid jobbak a bornál.

A te drága kenetid jók illatozásra;

a te neved kiöntött drága kenet;

azért szeretnek téged a leányok.

Vonj engemet te utánad, hadd fussunk!

Bevitt engem a király az õ ágyasházába;

örvendezünk és vígadunk te benned,

elõszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál,

méltán szeretnek téged.

Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai;

mint Kédár sátrai [és] Salamon szõnyegei.

Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem;

az én anyámnak fiai ellenem megharagudtak,

a szõlõknek õrizõjévé tettek engem, -

a magam szõlõjét nem õriztem.

Mondd meg nékem, [te,] a kit az én lelkem szeret,

hol legeltetsz, hol deleltetsz délben;

mert miért legyek én olyan, mint a ki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?

Mivelhogy nem tudod, oh asszonyok között legszebb!

jõjj ki a nyájnak nyomdokain,

és õrizd a te kecskéidet a pásztoroknak sátorai körül.

A Faraó szekereiben való paripákhoz hasonlítlak téged, én mátkám.

Szépek a te orczáid a [halántékra való] lánczokban,

a te nyakad a gyöngysorokban.

Arany lánczokat csinálunk néked,

ezüstbõl csinált gyöngyökkel.

Mikor a király az õ asztalánál ül,

nárdusnak jóillatja származik én tõlem.

[Olyan] az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha,

mely az én kebeleim között hál.

[Mint] az Engedi szõlõiben a cziprusfürt,

[olyan] nékem az én szerelmesem.

Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy,

a te szemeid [olyanok, mint] a galambok.

Ímé, te [is] szép vagy én szerelmesem, gyönyörûséges,

és a mi nyoszolyánk zöldellõ.

A mi házainknak gerendái czédrusfák,

és a mi mennyezetünk cziprusfa.

2. Rész

Én Sáronnak rózsája [vagyok,] és a völgyek lilioma.

Mint a liliom a tövisek közt,

olyan az én mátkám a leányok közt.

Mint az almafa az erdõnek fái közt,

olyan az én szerelmesem az ifjak közt.

Az õ árnyékában felette igen kivánok ülni;

és az õ gyümölcse gyönyörûséges az én ínyemnek.

Bevisz engem a borozó házba,

és zászló felettem a szerelme.

Erõsítsetek engem szõlõvel,

üdítsetek fel engem almákkal;

mert betege vagyok a szerelemnek.

Az õ balkeze az én fejem alatt van,

és jobbkezével megölel engem.

Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

a vadkecskékre és a mezõnek szarvasira:

fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet

addig, a míg akarja.

Az én szerelmesemnek szavát [hallom], ímé, õ jõ,

ugrálva a hegyeken,

szökellve a halmokon!

Hasonlatos az én szerelmesem az õzhöz, vagy a szarvasoknak fiához.

Ímé, ott áll a mi falunkon túl,

néz az ablakon keresztül,

tekintget a rostélyokon keresztül,

Szóla az én szerelmesem nékem, és monda:

kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.

Mert ímé a tél elmult,

az esõ elmult, elment.

Virágok láttatnak a földön,

az éneklésnek ideje eljött,

és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.

A fügefa érleli elsõ gyümölcsét,

és a szõlõk virágzásban vannak, jóillatot adnak;

kelj fel én mátkám, én szépem, és jõjj [hozzám!]

Én galambom, a kõsziklának hasadékiban,

a magas kõszálnak rejtekében,

mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat;

mert a te szód gyönyörûséges,

és a te tekinteted ékes!

Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat,

a kik a szõlõket elpusztítják;

mert a mi szõlõink virágban vannak.

Az én szerelmesem enyém, és én az övé,

a ki a liliomok közt legeltet.

Míglen meghûsül a nap és az árnyékok elmúlnak:

térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az õzhöz,

vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.

3. Rész

Az én ágyasházamban éjjeleken keresém azt, a kit szeret az én lelkem,

keresém õt, és meg nem találtam.

Immár felkelek és eljárom a várost,

a tereket és az utczákat,

keresem azt, a kit szeret az én lelkem;

keresém õt, és nem találám.

Megtalálának engem az õrizõk, a kik a várost kerülik. [Mondék nékik:]

Láttátok-é azt, a kit az én lelkem szeret?

Alig mentem vala el azoktól,

mikor megtaláltam azt, a kit az én lelkem szeret.

Megragadám õt, el sem bocsátám,

mígnem bevivém õt anyám házába,

és az én szülõmnek ágyasházába.

Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

a vadkecskékre, és a mezõnek szarvasira,

fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet,

valamíg õ akarja.

Kicsoda az, a ki feljõ a pusztából,

mint a füstnek oszlopa?

mirhától és tömjéntõl illatos,

a patikáriusnak minden [jó illatú] porától.

Ímé, ez a Salamon gyaloghintaja,

hatvan erõs [férfi] van körülötte,

Izráelnek erõsei közül!

Mindnyájan fegyverfogók, hadakozásban bölcsek,

kinek-kinek oldalán fegyvere,

az éjszakának félelme ellen.

Hálóágyat csinált magának Salamon király

a Libánus fáiból.

Oszlopait ezüstbõl csinálta,

oldalát aranyból, ágyát biborból,

belsõ része ki van rakva szeretettel,

a Jeruzsálemnek leányi által

Jõjjetek ki, és nézzétek, Sionnak leányai,

Salamon királyt a koronában,

melylyel megkoronázta õt az anyja,

az õ eljegyzésének napjára, és az õ szíve vígasságának napjára!

4. Rész

Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy,

a te szemeid galambok a te fátyolod mögött;

a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához,

melyek a Gileád hegyérõl szállanak alá.

A te fogaid hasonlók a megnyirt [juhok] nyájához,

melyek a fördõbõl feljõnek,

melyek mind kettõsöket ellenek,

és nincsen azok között meddõ.

Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid,

és a te beszéded kedves,

mint a pomagránátnak darabja, [olyan] a te vakszemed

a te fátyolod alatt.

Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához,

a mely építtetett fegyveres háznak,

a melyben ezer paizs függesztetett fel,

mind az erõs vitézek paizsai.

A te két emlõd [olyan,] mint két vadkecske,

egy zergének kettõs fia,

a melyek a liliomok közt legelnek.

Míg meghûsül a nap, és elmulnak az árnyékok,

elmegyek a mirhának hegyére,

és a tömjénnek halmára.

Mindenestõl szép vagy, én mátkám,

és semmi szeplõ nincs benned!

Én velem a Libánusról, én jegyesem,

én velem a Libánusról eljõjj;

nézz az Amanának hegyérõl,

a Sénirnek és Hermonnak tetejérõl,

az oroszlánoknak barlangjokból,

a párduczoknak hegyeirõl.

Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem,

megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével,

a te nyakadon való egy aranylánczczal!

Mely igen szépek a te szerelmeid, én húgom, jegyesem!

mely igen jók a te szerelmeid! [jobbak] a bornál,

és a te keneteidnek illatja minden fûszerszámnál!

Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem,

méz és tej van a te nyelved alatt,

és a te ruháidnak illatja, mint a Libánusnak illatja.

[Olyan, mint a] berekesztett kert az én húgom, jegyesem!

[mint a] befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfõ!

A te csemetéid gránátalmás kert,

édes gyümölcsökkel egybe,

cziprusok nárdusokkal egybe.

Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj,

mindenféle temjéntermõ fákkal,

mirha és áloes, minden drága fûszerszámokkal.

Kerteknek forrása, élõ vizeknek kútfeje,

melyek folynak a Libánusról.

Serkenj fel északi szél, és jõjj el déli szél,

fújj az én kertemre,

folyjanak annak drága illatú szerszámai,

jõjjön el az én szerelmesem az õ kertébe,

és egye annak drágalátos gyümölcsét.

5. Rész

Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem,

szedem az én mirhámat, az én balzsamommal,

eszem az én lépesmézemet az én mézemmel,

iszom az én boromat az én tejemmel.

Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim!

Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala,

[és ímé] az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, [mondván:]

Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám,

én galambom, én tökéletesem;

mert az én fejem megrakodott harmattal,

az én hajam az éjszakának harmatjával!

[Felelék én:] Levetettem ruhámat,

hogy-hogy öltözhetném fel?

Megmostam lábaimat,

mimódon keverném azokat [a porba?]

Az én szerelmesem kezét benyujtá az [ajtónak] hasadékán,

és az én belsõ részeim megindulának õ rajta.

Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam,

és az én kezeimrõl mirha csepeg vala,

és az én ujjaimról folyó mirha

a závár kilincsére.

Megnyitám az én szerelmesemnek;

de az én szerelmesem elfordult, elment;

az én lelkem megindult az õ beszédén:

keresém õt, de nem találám,

kiáltám õt, de nem felele nékem!

Megtalálának engem az õrizõk, a kik a várost kerülik,

megverének engem, megsebesítének engem,

elvevék az én felöltõmet tõlem

a kõfalnak õrizõi.

Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

ha megtaláljátok az én szerelmesemet,

mit mondotok néki? hogy én a szerelem betege vagyok!

Micsoda a te szerelmesed [egyéb] szerelmesek felett,

oh asszonyoknak szépe?

Micsoda a te szerelmesed [egyéb] szerelmesek felett,

hogy minket ilyen igen kényszerítesz?

Az én szerelmesem fejér és piros,

tízezer közül is kitetszik.

Az õ feje, [mint a] választott drága megtisztított arany;

fodor haja fekete, mint a hollónak.

Az õ szemei mint a vízfolyás mellett való galambok,

melyek tejben fürödnek,

[szép] teljesen helyheztettek

Az õ orczája hasonlatos a drága füveknek táblájához,

a melyek illatos plántákat nevelnek;

az õ ajkai liliomok,

melyekrõl csepegõ mirha foly.

Az õ kezei aranyhengerek;

melyek befoglaltattak topázba;

az õ teste elefántcsontból való mû,

zafirokkal megrakva.

Az õ szárai márványoszlopok;

melyek tiszta arany talpakra fundáltattak;

az õ tekinteti, mint a Libánus;

tetszetes mint a czédrusfa.

Az õ ínye édességek,

és õ mindenestõl fogva kívánatos!

Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom,

oh Jeruzsálemnek leányai!