Micah 6–7

6. Rész

Halljátok csak, a mit mond az Úr! Kelj fel, perelj a hegyekkel, és hallják meg szódat a halmok.

Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai! Mert pere van az Úrnak az õ népével, és az Izráellel is perbe száll.

Én népem! mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem!

Hiszen felhoztalak Égyiptom földjérõl, és a szolgák házából megváltottalak, és elõtted küldém Mózest, Áront és Máriát!

Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Moábnak királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia? Sittimtõl fogva Gilgálig, hogy megismerjed az Úr igazságos cselekedeteit.

Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égõáldozatokkal menjek-é elébe, esztendõs borjúkkal?!

Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, [vagy] tízezernyi olaj-patakokban? Elsõszülöttemet adjam-é vétkemért, [vagy] méhem gyümölcsét lelkemnek bûnéért?!

Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tõled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.

Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszõt és ki rendeli azt?!

[Vannak-é] még a gonosznak házában hamissággal gyûjtött kincsek, és ösztövér véka, a mely útálatos?

Vajjon jóváhagyom-é a hamis mértéket, és a zsákba [rejtett] csalárd fontokat?

Mert a gazdagok megtöltöztek köztök ragadománynyal, lakosai pedig hazugságot szólnak, és nyelvök csalárd az õ szájokban.

Én is azért megvervén, beteggé teszlek téged; elpusztítalak a te bûneid miatt.

Eszel te, de meg nem elégszel, és benned [marad] a te éhséged; és gyûjtesz, de nem takarítasz, és a mit megtakarítsz is, fegyverre hányom

Vetsz te, de nem aratsz; olajat sajtolsz te, de nem kened [magadat] olajjal, és mustot is, de bort nem iszol!

Mert az Omri parancsolataihoz szabjátok magatokat és az Ákháb házának minden dolgához, és azoknak tanácsán jártok! Hogy pusztasággá tegyelek tégedet, az õ lakosait pedig csúfsággá, és hordozzátok népemnek gyalázatát.

7. Rész

Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mezõ, mint a megszedett szõlõ: egy enni való gerezd sem maradott; [pedig] zsengére vágyott a lelkem!

Elveszett e földrõl a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.

Gonoszságra [készek] a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelõzik, és a biró fizetésre [vár;] a fõember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.

A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te õrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az õ zûrzavaruk.

Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülõ elõtt [is] zárd be szádnak ajtaját.

Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az õ napára; az embernek saját háznépe az ellensége.

De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!

Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék [is,] az Úr az én világosságom!

Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az õ igazságát.

De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják õt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.

Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!

Azon a na[pon] eljõnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertõl tengerig és hegytõl hegyig.

És pusztává lesz a föld az õ lakói miatt, az õ cselekedeteik gyümölcséért.

Legeltesd népedet a te vesszõddel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdõben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!

Mint az Égyiptom földérõl kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.

Látják [ezt] a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek;

Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jõnek rejtekeikbõl; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetõled!

Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bûnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!

Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bûnünket!

Hûséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az õsidõkben.