Mark 6:30–52

És az apostolok összegyûlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.

Õ pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelõk, és még evésre sem volt alkalmas idejök.

És elmenének hajón egy puszta helyre csupán õ magok.

A sokaság pedig meglátá õket, a mint mennek vala, és sokan megismerék õt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelõzék õket, és hozzá gyülekezének.

És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná õket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé õket sokra tanítani.

Mikor pedig immár nagy idõ vala, hozzámenvén az õ tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idõ van:

Bocsásd el õket, hogy elmenvén a körülfekvõ majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök.

Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.

És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.

Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.

Evének azért mindnyájan, és megelégedének;

És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

A kik pedig a kenyerekbõl ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át elõre a túlsó partra Bethsaida felé, a míg õ a sokaságot elbocsátja.

Minekutána pedig elbocsátotta õket, fölméne a hegyre imádkozni.

És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, õ pedig egymaga a szárazon.

És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Azok pedig látván õt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának;

Mert mindnyájan látják vala õt és megrémülének. De õ azonnal megszólítá õket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; õk pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívök meg vala keményedve.