Lamentations 3:19–33

Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

Ezt veszem szívemre, azért bízom.

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

Mert nem zár ki örökre az Úr.

Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.