Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közûl.

A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;

És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.

Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.

És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta õt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl;

És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;

És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az õ atyjának:

Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségûl vevé még az õ feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.

Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.

És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és võn egyet annak a helynek kövei közûl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.

És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.

És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én [vagyok] az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.

És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.

És ímé én veled [vagyok], hogy megõrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam

Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.

Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.

És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;

És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az elõtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.

És fogadást tõn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megõriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételûl kenyeret s öltözetûl ruhát adánd nékem;

És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;

És ez a kõ, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.

29. Rész

Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.

És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:

Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.

És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.

És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.

Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

És monda [Jákób:] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.

Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.

Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.

És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.

És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.

És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,

És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?

Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala

Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.

Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.

És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.

Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.

És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.

És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.

Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.

Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.

És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.

És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.

Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.

Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.

És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.

És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.

Read in Logos

Public Domain