Exodus 15–17

15. Rész

Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

Erõsségem az Úr és énekem, szabadítómmá lõn nekem; ez az én Istenem, õt dicsérem, atyámnak Istene, õt magasztalom.

Vitéz harczos az Úr; az õ neve Jehova.

A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.

Elborították õket a hullámok, kõ módjára merültek a mélységbe.

Jobbod, Uram, erõ által dicsõül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.

Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az õket mint tarlót.

Orrod lehelletétõl feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.

Az ellenség monda: Ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom.

Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?

Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé õket a föld.

Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.

Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.

Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.

Félelem és aggodalom lepi meg õket; karod hatalmától elnémulnak mint a kõ, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

Beviszed s megtelepíted õket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyûl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.

Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén

Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot võn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.

És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertõl, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.

És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserû vala. Azért is nevezék nevét Márának.

És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?

Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.

És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hûségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az õ szemei elõtt és figyelmezel az õ parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.

16. Rész

És elindulának Élimbõl és érkezék Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, mely Élim között és Sinai között van, a második hónapnak tizenötödik napján, Égyiptom földérõl való kijövetelök után.

És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában.

S mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, a mikor a húsos fazék mellett ülünk vala, a mikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg.

És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esõképen bocsátok néktek kenyeret az égbõl; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?

A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik a mit bevisznek, az kétannyi lesz, mint a mennyit naponként szedegettek.

És monda Mózes és Áron Izráel minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Égyiptom földérõl;

Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsõségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy mi ellenünk zúgolódtok?

És monda Mózes: Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen.

Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izráel fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat.

És lõn, mikor beszéle Áron az Izráel fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsõsége megjelenék a felhõben.

És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek.

És lõn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lõn a tábor körûl.

Mikor pedig a harmatszállás megszûnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön.

A mint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül.

Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki a mennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, a kik az õ sátorában vannak.

És aképen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet.

Azután megmérik vala ómerrel, és annak a ki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, a ki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: kiki annyit szedett, a mennyit megehetik vala.

Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre.

De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok.

Szedék pedig azt reggelenként, kiki a mennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala

A hatodik napon pedig két annyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre-egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan és tudtára adták azt Mózesnek.

Õ pedig monda nékik: Ez az, a mit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; a mit sütni akartok, süssétek meg, és a mit fõzni akartok, fõzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.

És eltevék azt reggelre, a szerint a mint Mózes parancsolta vala, és nem büszhödék meg s féreg sem vala benne.

És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezõn.

Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz.

És lõn hetednapon: kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának.

És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?

Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád õ néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az õ helyébõl a hetedik napon.

És nyugoszik vala a nép a hetedik napon.

Az Izráel háza pedig Mánnak nevezé azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé.

És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, a mellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Égyiptom földérõl.

Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára.

A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék.

Az Izráel fiai pedig negyven esztendõn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán földének határához jutának.

Az ómer pedig az éfának tizedrésze.

17. Rész

És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az õ útjok rendje szerint és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize.

Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat?

És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?

Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet.

És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép elõtt és végy magad mellé Izráel vénei közûl; pálczádat is, melylyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el.

Ímé én oda állok te elõdbe a sziklára a Hóreben, és te sujts a sziklára, és víz jõ ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára.

És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van- é az Úr vagy nincsen?

Eljöve pedig Amálek és hadakozék Izráel ellen Refidimben.

És monda Mózes Józsuénak: Válaszsz nékünk férfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálczája kezemben lesz.

És úgy cselekedék Józsué a mint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére.

És lõn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel gyõz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek gyõz vala.

Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra ûljön; Áron pedig és Húr tartják vala az õ kezeit, egy felõl az egyik, más felõl a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig.

Józsué pedig leveré Amáleket és az õ népét fegyver élivel.

És monda az Úr Mózesnek: Írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestõl eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól.

És építe Mózes oltárt és nevezé nevét Jehova-Niszszi-nek.

És monda: Megesküdött az Úr, hogy harcza lesz az Úrnak Amálek ellen nemzetségrõl nemzetségre.