Pál, Silvánus és Timótheus a Thessalonikabeliek gyülekezetének, [a] [mely] [van] az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;

Szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felõl való reménységeteknek állhatatosságát, az Isten elõtt, a mi Atyánk elõtt:

Tudván, Istentõl szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva;

Hogy a mi evangyéliomunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem [isteni] erõkben is, Szent Lélekben is, sok bizodalomban is; a miképen tudjátok, hogy milyenek voltunk közöttetek ti érettetek.

És ti a mi követõinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;

Úgy hogy példaképekké lettetek Maczedóniában és Akhájában minden hívõre nézve.

Mert nemcsak Maczedóniában és Akhájában zendült ki tõletek az Úr beszéde, hanem minden helyen is híre terjedt a ti Istenben vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról valamit szólnunk.

Mert azok magok hirdetik felõlünk, milyen volt a mi hozzátok való menetelünk, és miként tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok,

És várjátok az Õ Fiát az égbõl, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendõ haragtól.

2. Rész

Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;

Sõt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek [is] hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással.

Mert a mi buzdításunk nem hitetésbõl [van,] sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból:

Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.

Mert sem hízelkedõ beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság;

Sem emberektõl való dicsõítést nem kerestünk, sem tõletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.

De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az õ gyermekeit.

Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk.

Emlékez[het]tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.

Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk elõttetek, a kik hisztek.

Valamint tudjátok, hogy miként atya az õ gyermekeit, [úgy] intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat.

És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az õ országába és dicsõségébe hív titeket.

Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az [is]), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.

Mert ti, atyámfiai, követõi lettetek az Isten gyülekezeteinek, a melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól,

A kik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket [is] üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei;

A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bûneiket; de végre utólérte õket az [Isten] haragja.

Mi pedig, atyámfiai, a mint elszakasztatánk tõletek egy kevés ideig, arczra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtõl-szemben láthassunk titeket.

Azért menni [is] akartunk hozzátok, kiváltképen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.

Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok [lesztek-]é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus elõtt az õ eljövetelekor?

Bizony ti vagytok a mi dicsõségünk és örömünk.

3. Rész

Annakokáért, mivelhogy tovább már el nem tûrhetõk, jónak ítélénk, hogy magunk maradjunk Athénében,

És elküldöttük Timótheust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangyéliomának [hirdetésében,] hogy erõsítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felõl;

Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.

Mert mikor közöttetek valánk is, elõre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; a mint meg is történt, és tudjátok.

Annakokáért én is, mivelhogy tovább már nem tûrhetém, elküldék, hogy megismerjem a ti hiteteket, ha nem kísértett-é meg valami módon titeket a kísértõ, és nem lett-é hiábavaló a mi fáradságunk?

Most pedig, a mikor megérkezett hozzánk Timótheus ti tõletek, és örömhírt hozott nékünk a ti hitetek és szeretetetek felõl, és arról, hogy jó emlékezéssel vagytok irántunk, mindenkor kívánván látni minket, miképen mi is titeket;

Ezáltal megvígasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által:

Mert szinte megelevenedünk, ha ti erõsek vagytok az Úrban.

Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek ti érettetek, mindazért az örömért, a melylyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk elõtt?!

Mikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orczátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait

Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg a mi útunkat ti hozzátok!

Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bõségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, a milyenek vagyunk mi is ti irántatok;

Hogy erõsekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk elõtt, a mikor eljõ a mi Urunk Jézus Krisztus minden õ szenteivel egyetemben.

4. Rész

Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tõlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.

Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által.

Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;

Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,

Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;

Hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az õ atyjafiát: mert bosszút áll az Úr mindezekért, a mint elébb is mondottuk néktek és bizonyságot tettünk.

Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.

A ki azért megveti [ezeket,] nem embert vet meg, hanem az Istent, a ki Szent Lelkét is közlé velünk.

Az atyafiúi szeretetrõl pedig nem [is] szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;

Sõt gyakoroljátok is azt mindamaz atyafiak iránt, a kik egész Maczedóniában vannak Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok;

És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, a miként rendeltük néktek;

Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.

Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felõl, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.

Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is elõhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által õ vele együtt.

Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem elõzzük meg azokat, a kik elaludtak.

Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;

Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.

Read in Logos

Public Domain