Psalm 77:1–12

Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.

Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.

Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?

Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.

És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;