Psalm 49:1–20

Az éneklõmesternek, a Kóráh fiainak zsoltára.

Halljátok meg ezt mind ti népek, figyeljetek mind ti, e világ lakói!

Akár közemberek fiai, akár fõemberek fiai, együtt a gazdag és szegény.

Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány.

Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval nyitom meg mesémet.

Miért féljek a gonoszság napjain, mikor nyomorgatóim bûne vesz körül,

A kik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek?

Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek.

Minthogy lelköknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre;

Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.

De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész el bolond és ostoba, és gazdagságukat másoknak hagyják.

Gondolatjok [ez:] az õ házok örökkévaló, lakóhelyeik nemzedékrõl- nemzedékre [szállnak,] nevöket hangoztatják a földön.

Pedig az ember, még ha tisztességben van, sem marad meg; hasonlít a barmokhoz, a melyeket levágnak.

Ez az õ sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavokban az õ követõik. Szela.

Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti õket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az õ lakásuktól.

Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezébõl, mikor [az] megragad engem. Szela.

Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsõsége;

Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; dicsõsége nem száll le utána.

Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal:

[Mégis] az õ atyáinak nemzetségéhez jut, a kik soha sem látnak világosságot.