Psalm 139:7–24

Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!

A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.

Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!