Proverbs 5:1–14

Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,

Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.

Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.

De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.

Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.

Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.

Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!

Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,

Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;

Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]

Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,

És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,

És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!

Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!